Bíró-Balogh Tamás

Ha nem volnátok ti

Kosztolányiról írtak már nem egy vaskos monográfiát, de a híres nyugatos alkotóról kialakult képünket most mégis jelentősen átrajzolhatja néhány levél.
Nemrégiben ugyanis felbukkant egy jelentős Kosztolányi-dokumentumegyüttes a költő életének utolsó szakaszából. A kéziratok a költő utolsó szerelméhez, Radákovich Máriához kapcsolódnak. A férjezett asszonyhoz írt levelek szerkesztett változatai korábban ugyan megjelentek – azonban az eredetiek és azok, melyeket Mária írt Kosztolányinak, még nem.
Hogy miért érdekes ez? Azért, mert Radákovich Máriáról, a tízéves gyermekét nevelő anyáról eddig szinte semmit nem tudtunk, pedig Kosztolányi kész lett volna feladni a házasságát miatta, és úgy érezte, ez a szerelem még halálos betegségére is gyógyulást hozhat. Máriáról annyit tudunk, hogy Kosztolányi szerelmes volt belé, és írt hozzá egy verset, költői pályája egyik legjelentősebb darabját, a megcsalt Kosztolányiné pedig egy dühös levelet, amelyben „szerencsétlen, tájékozatlan lúd”-nak nevezte riválisát. Kosztolányi mindent fel akart adni a szerelem hevében – de kiért is?
Radákovich Mária hús-vér nő volt, Kosztolányi előtt is, Kosztolányi után is. Volt saját élete, férje, akitől a költő annyira félt, hogy még a sötétítőfüggönyöket is behúzta házuk ablakain – e könyvből az is kiderül, miért. Kosztolányit is jobban megértjük, ha megismerjük azt a nőt, akit szeretett.
A kutatás egy pontján azonban kiderült, hogy Kosztolányinak a felesége és Mária mellett volt egy harmadik kapcsolata is. Ez a rejtélyes viszony húsz évig tartott, tehát közel annyi ideig, mint a költő házassága Harmos Ilonával. Bennfentes szemtanúk véleménye szerint pedig éppen ez a titkos kapcsolat segített Kosztolányinak túlélni a házasságban eltöltött éveket. Ráadásul Kosztolányi egyik legismertebb regényének ihletője is ő.
Ez a kötet róluk szól, a Kosztolányit élete végén körülvevő nőkről. Ha nem lettek volna ők, Kosztolányi sem vált volna azzá a kiemelkedő irodalmi nagysággá, akit ma ismerünk.

BÍRÓ-BALOGH TAMÁS a rá jellemző olvasmányossággal, mégis sziporkázó szellemességgel, alapos szakmaisággal mutatja be Kosztolányi Dezső életének legutolsó korszakát, amelyről eddig úgy hittük, hogy mindent tudunk. De elképzelhető, hogy e pillanatig csak „éjen és homályon át” láttuk, most viszont teljes fényben.