Katja Pantzar

Sisu és én 

Katja, a fiatal, tehetséges újságírónő Torontóban él és dolgozik. Jó állása van, önálló lakása, drága kocsija, divatos ruhái. Estéi mégis üresek: bárokban, klubokban tölti, a kollégáival koktélozgatva. Másnap fejfájással, szorongással ébred. Érzi, hogy változtatnia kellene az életen, így, amikor munkalehetőség kínálkozik Finnországban, igent mond. Nem idegen országba költözik, a szülei finn származásúak, beszéli a nyelvet, járt már ott.
Ám látogatóba érkezni valahová vagy ott élni – óriási a különbség! Mint ahogy a finnek és Katja gondolkodásmódja között is nagy az eltérés. A nő egy számára új életszemléletet és életstílust fedez itt fel. Ez a sisu, amelynek alapja és mozgatórugója a bátorságról, eltökéltségről, szívósságról alkotott sajátos finn elképzelés. Kollégái és ismerősei példáját követve reggelente nem autóba ül, hanem biciklire pattan, és elteker a munkahelyére. Akár mínusz tíz fokban is. Megmártózik a tenger jegébe vágott lékben, utána pedig beül egy jót beszélgetni a szaunába, amely a finn társasági élet egyik központja.
A sisu titkát kutatva ráébred, hogy a hétköznapok egyszerű döntéseivel, apró lépésekkel juthat el oda, hogy megváltoztassa az életét. Megérti, hogy egy erdei séta gyógyír lehet, hogy a mozgás orvosság, a testi bajokra éppúgy, mint a lelkiekre. Amit pedig az ember megtehet maga, azt ne bízza másra: takarítson, lapátoljon havat, gereblyézzen. Felismeri, hogy nem kell mindig új terméket venni, és bolhapiacokon is lehet vásárolni, hogy a potom pénzért vett használt kanapé éppoly kényelmes, mint a méregdrága új. Megtapasztalja, hogy „a kevesebb több” elvét szem előtt tartva a környezetet és a pénztárcáját is kíméli.
A végén arra is rájön, hogy a létezés és az igazi élet olyan távol van egymástól, mint Torontó és Finnország.