Nagy emberek gyermekcipőben

Rádióelőadások

Olvass bele!

„Az általános igazságok rendszerint csak okkal-móddal igazak.”

"Fiatal költők versei hangzanak el itt néhány perc múlva. „Fiatal költők” ...vajon lehet-e költő más, mint fiatal? Fiatalság és költészet lényegszerűen összetartozik a dolgok örök rendjében, aki igazán fiatal, egy kissé mindig költő, és aki igazán költő, mindig fiatal marad" - írta Szerb Antal 1941. december 3-án, majd két hét múlva elhangzik a rádióban is Gobbi Hilda és Szendrő József közreműködésével.
Az adás nem egyedi eset volt, Szerb 1934 és 1938 között számos előadás anyagát állította össze Cs. Szabó László kérésére, aki a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezette.
A jelen kötet különlegessége abban rejlik, hogy a hagyatékban fellelt Rádióelőadások dosszié anyagát közli, a benne lévő gépiratok fotójával együtt. Némely írás előzménye megjelent a Nyugat hasábjain, más jegyzet posztumusz kötetekben újabb vagy rövidebb változatban, van téma, amelyik regényben köszön vissza, de mindezek együtt elsősorban az író nagyobb lélegzetű alkotásainak keletkezésére világítanak rá.
A rádiós tárcákban Szerb kitűnő elemző, stílusa magával ragadó, meglátásai, összegzései igazi kuriózum-olvasatai irodalomnak, közéletnek, íróknak és hőseiknek. A mindössze tucatnyi gépiratból is árad a szerző lenyűgöző tudása, elemző világképe és az a szinte csak rá jellemző elegancia, ahogy az irodalmi témák között játszi könnyedséggel átjár. A képes melléklet regénytöredéket, stílusparódiákat tartalmaz, és tovább erősíti az ismert vagy kevésbé ismert tényt, hogy Szerb Antal hagyatékában van még mit keresni, rendszerezni és kutatni.

További ajánlatunk

A kék huszár
borító: A kék huszár>
1 799 Ft
Mágia
borító: Mágia>
2 599 Ft
Mindent bevallhatok
borító: Mindent bevallhatok>
2 999 Ft
Özvegy és leánya
borító: Özvegy és leánya>
690 Ft
Eszter hagyatéka
borító: Eszter hagyatéka>
1 590 Ft
A gyertyák csonkig égnek
borító: A gyertyák csonkig égnek>
1 990 Ft
Gyilkosok
borító: Gyilkosok>
490 Ft
Könnyező fák
borító: Könnyező fák>
690 Ft

Hasznos holmik