Bipoláris

Olvass bele!

Bipoláris érzelmi zavar – hangzik a kórházi pszichiáter diagnózisa… Gyógyíthatatlan mentális betegség. Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig „bolond” marad?

Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis előtt abbahagyta. Ám szélsőséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése is veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és szembenéz a betegséggel.

Vajon siker koronázza-e az erőfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegséggel, ha megfogadja segítői tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékű életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott.

„– Talán én nem tettem meg mindent – vallottam be halkan. – És félek, nem is fogok tudni megtenni. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni.

– Látja, most megfogalmazta a célját – mosolygott a szemöldökét felhúzva Kamilla. – Higgye el, sikerülni fog.

Kételkedve sóhajtottam fel, de akkor és ott megmozdult bennem valami. Eltökéltem: mindent meg fogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki.

– Az első lépés, hogy elfogadják magukat – folytatta a pszichológus. – Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elől, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más.”

További ajánlatunk

Teendők halálom után
borító: Teendők halálom után>
2 999 Ft
Tavaszi hadjárat
borító: Tavaszi hadjárat>
2 999 Ft
Nagymama vesztegzár alatt
borító: Nagymama vesztegzár alatt>
2 799 Ft
Lyukas óra
borító: Lyukas óra>
2 999 Ft
Világló éjszaka
borító: Világló éjszaka>
2 290 Ft
Káli holtak
borító: Káli holtak>
2 590 Ft
Növényolimpia
borító: Növényolimpia>
2 590 Ft
Taurus blogja
borító: Taurus blogja>
1 490 Ft

Hasznos holmik