Id. Markó Károly
- KIADÓ:
Kossuth Kiadó
Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül.
id. Markó Károly (1791-1860)
A XIX. század első felének művészete az előző évszázad végének politikai, ipari és gazdasági fejlődéséből kiindulva visszatért a múlthoz, s az aranykor felidézése lényegében a klasszicizmus kialakulását jelentette. Az antik művészetek iránti, nemzetek feletti érdeklődést követően alakult ki a romantika irányzata, amely elsősorban a belső valóság, az örökké kereső ember mélységeinek feltárását tűzte ki céljául. E két irányzat évtizedei során alakult ki id. Markó Károly művészete, amely műfaji szempontból a tájképfestészet történetének egyik érdekes fejezetét képviseli. A tájképfestészet, amely egyedüli témájának magát a tájat jelöli meg, korábban nem létezett, bár mindenkor alkottak művészek, akiknek egyetemes érvényű munkásságában a tájképfestészet éppen úgy helyet kapott, mint más műfajok. Albrecht Altdorfer, a XVI. század elején élt művész mutatott rá, hogy a világ kozmikus értelmének legfőbb megjelenési formája a természet – ez a nézet azonban először a XIX. század második felének tájfestészetében emelkedhetett általánosan elfogadott művészi hitvallássá. A XVIII–XIX. századi európai akadémiai gyakorlatban a műfajok rangsorában a tájfestészet nem tartozott a legelőkelőbbek közé, noha a XIX. század első felének angol tájképfestői igen sokat tettek a műfaj elfogadtatásáért és önállósodásáért. Azonban éppen a XIX. század első felében bizonyos akadémiákon a tájképfestészet ki is szorult az oktatásból. Érdekes módon éppen ez, a kánonból való kiszorítás és ezáltal a kötöttségektől való megszabadulás hozta meg azt a fellendülést, amely végül a XIX. század második felében lezajló tájképfestészeti forradalomban csúcsosodott ki. A század első felének alkotói azonban még nem voltak felkészülve a gyökeres változásokra: érezték, s munkáik egy részén a mai néző is érzi, hogy a korábbi gyakorlat már nem folytatható sokáig, de ők még az akadémiákon sajátították el a tudást, műveik még az akadémikus felfogásban gyökereznek, a kor kívánalmainak próbálnak megfelelni. Id. Markó Károly ezeknek az átmeneti, kereső éveknek a művésze, aki egyrészt felismeri a természetnek a művészetben játszott szerepét, s a természet imádójaként megpróbálja annak minden apró részletét és hangulatát a lehető leghűbben visszaadni, másrészt műveinek pontosságával az akadémiai oktatás követelményeinek is igyekszik eleget tenni.
id. Markó Károly (1791-1860)
A XIX. század első felének művészete az előző évszázad végének politikai, ipari és gazdasági fejlődéséből kiindulva visszatért a múlthoz, s az aranykor felidézése lényegében a klasszicizmus kialakulását jelentette. Az antik művészetek iránti, nemzetek feletti érdeklődést követően alakult ki a romantika irányzata, amely elsősorban a belső valóság, az örökké kereső ember mélységeinek feltárását tűzte ki céljául. E két irányzat évtizedei során alakult ki id. Markó Károly művészete, amely műfaji szempontból a tájképfestészet történetének egyik érdekes fejezetét képviseli. A tájképfestészet, amely egyedüli témájának magát a tájat jelöli meg, korábban nem létezett, bár mindenkor alkottak művészek, akiknek egyetemes érvényű munkásságában a tájképfestészet éppen úgy helyet kapott, mint más műfajok. Albrecht Altdorfer, a XVI. század elején élt művész mutatott rá, hogy a világ kozmikus értelmének legfőbb megjelenési formája a természet – ez a nézet azonban először a XIX. század második felének tájfestészetében emelkedhetett általánosan elfogadott művészi hitvallássá. A XVIII–XIX. századi európai akadémiai gyakorlatban a műfajok rangsorában a tájfestészet nem tartozott a legelőkelőbbek közé, noha a XIX. század első felének angol tájképfestői igen sokat tettek a műfaj elfogadtatásáért és önállósodásáért. Azonban éppen a XIX. század első felében bizonyos akadémiákon a tájképfestészet ki is szorult az oktatásból. Érdekes módon éppen ez, a kánonból való kiszorítás és ezáltal a kötöttségektől való megszabadulás hozta meg azt a fellendülést, amely végül a XIX. század második felében lezajló tájképfestészeti forradalomban csúcsosodott ki. A század első felének alkotói azonban még nem voltak felkészülve a gyökeres változásokra: érezték, s munkáik egy részén a mai néző is érzi, hogy a korábbi gyakorlat már nem folytatható sokáig, de ők még az akadémiákon sajátították el a tudást, műveik még az akadémikus felfogásban gyökereznek, a kor kívánalmainak próbálnak megfelelni. Id. Markó Károly ezeknek az átmeneti, kereső éveknek a művésze, aki egyrészt felismeri a természetnek a művészetben játszott szerepét, s a természet imádójaként megpróbálja annak minden apró részletét és hangulatát a lehető leghűbben visszaadni, másrészt műveinek pontosságával az akadémiai oktatás követelményeinek is igyekszik eleget tenni.
További ajánlatunk
Terézvárosi barangolás - Szecessziós házak a Nagykörúton túl
2 599 Ft
Jövőbe szédülő lendülettel
2 373 Ft
George Lucas – Galaxisokon innen és túl
2 590 Ft
Leonardo és az utolsó vacsora
3 000 Ft
Auguste Renoir
390 Ft
A sokarcú kép
2 690 Ft
FÉNER TAMÁS - Kihűlt fürdővízben nem jó lubickolni
89 Ft
Szőnyi István
690 Ft
