Bakó Zsuzsanna

Paál László

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül.

Paál László (1846–1879)
Tizenkilencedik századi festészetünk költői ihletettségű, őstehetséggel megáldott művésze volt Paál László (1846–1879). A képeiből sugárzó erő, érzelemgazdagság és magas szintű festői tudás késztette Lázár Béla művészettörténészt arra, hogy e rövid életű és tragikus sorsú festő nyomdokait követve feltárja életútját, s műveit a közönséggel megismertesse. Bejárva a művész pályafutásának fontos állomásait, Düsseldorfban, Párizsban és Barbizonban dokumentumok és művek után kutatott, és felfedezéseit a róla írott első monográfiában tette közzé. Elragadtatott szavaival így jellemezte a bonyolult lelkületű, különleges sorsú művészt: „Csupa érzékenység, csupa líra ez az ember. Ami őt a természetben kora ifjúságától kezdve érdekli, maga a táj, amelyet hangulata megelevenít, képzelete élővé varázsol. Mint ember is a finom részletezés, a szubtilis érzések, a gyöngéd hangulatok elemzője volt. A világot álmaihoz alkalmazta, a természet csak annyiban létezett számára, amennyiben benne álmainak megfelelő képet talált… Ez egyéniségében gyökerezett, fizikumához volt kötve, érzékeny szívéhez… ingerlékenységéhez, hangulatának gyors átsugárzó erejéhez, világlátásának sajátos tónusához…” E néhány sor jól érzékelteti a művész jellemét és munkásságának lényegét. Csak kivételes tehetségű ember képes arra, hogy csupán egyetlen műfajon, a tájképen keresztül közvetítse érzelmeinek változatosságát, mindig más-más hangulati tartalommal. Az objektív látvány érzelmektől fűtött, magas szintű tolmácsolása következtében sokszínű és változatos életmű keletkezett, amelyben nem található sem kompozícióban, sem előadásmódban két egyforma alkotás, és nincs egyetlenegy sem, melyet érzelmileg sekélyesnek vagy felületesnek tarthatnánk. Az alkotás vágyának tüze égette lelkét, s a zseni szikrája lobbant lángra, amikor új, maga választotta hazájából inspiráló visszajelzéseket kapott, amikor úgy érezte, hogy végre megtalálta helyét a világban. Ekkor – előbb a hollandiai Beilenben, majd a franciaországi Barbizonban – a szülőföld, a vadregényes Erdély ihlette emlékképek kelnek életre e műveiben. A táj varázsa és a művészi alkotóközösség lelki-szellemi támogatása együttesen, forrásként táplálták tehetsége teljes kibontakozását. Rövid élete alatt teljes ívű életművet hozott létre a lírai, olykor romantikával átitatott realizmus jegyében, amely őt stílusában és szellemiségében is a barbizoni iskola nagymestereinek, Jean-François Millet, Théodore Rousseau, Camille Corot, Virgilio Diaz, Charles-François Daubigny művészetéhez kapcsolja.