Lotz Károly
- KIADÓ:
Kossuth Kiadó
Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül.
Lotz Károlyt mind a mai napig elsősorban a magyar falképfestészet megteremtőjeként és legismertebb képviselőjeként tartják számon. A XIX. század utolsó négy évtizedében rangos európai nagyvárossá fejlődő Budapest rengeteget köszönhet neki, hiszen alig van ez idő tájt emelt középület és magánpalota, amely ne büszkélkedhetne Lotz egy-egy freskójával. Megszámlálhatatlan mennyiségű falképén többnyire a görög-római vagy a magyar mitológia szereplői, vagy egy-egy művészeti ágat vagy foglalkozást szimbolizáló allegorikus alakok tűnnek fel.
Megformálásukban csodálatos könnyedség, báj és elegancia érvényesül, ezáltal lírai, sokszor meseszerű hangulatot keltve a nézőkben. Falképei, a bravúros mesterségbeli tudás révén, jelentősen hozzájárultak a közönség művészeti ismereteinek bővítéséhez, ugyanis a mondanivaló többségének megértése olykor komoly irodalmi és történelmi tájékozottságot kívánt, a stílusbeli sokféleség pedig - kora középkor, reneszánsz, barokk - szükségszerűen felkeltette a régi korok művészete iránti érdeklődést. Nemzeti tematikájú - részben a magyar mitológiát, részben a magyar történelmet feldolgozó - művei pedig szerepet játszottak a hazafias érzések ébrentartásában, mely különösen fontos volt a szabadságharc leverése miatt elkeseredett és félelemben tartott magyarság számára az 1860-as években.
Falképfestői munkássága mellett - melynek során több száz tanulmány készült a grafika műfajában - Lotz táblaképfestészete is igen jelentős. Olajfestményeit áttekintve láthatjuk, hogy a festészet szinte minden műfajában dolgozott. Korai életképein és tájképein a pusztai romantika világát idézte fel csikósokkal, betyárokkal és az ott élő emberek mindennapi életéből vett jelenetekkel, egyedülálló tehetséggel adva vissza a táj és az életképek hangulatát. Arcképei mindig elkerülték mind a túlzottan realista, mind a túlzottan idealizált, romantikus látásmódot, mivel modelljeit, híresen szép nőalakjait a saját valóságlátása szerint ábrázolta. Aktjai gyönyörködtetnek, s kihasználva a műfaj változatosságát, hol kacérság, hol távolságtartó hűvösség, hol érzéki szépség sugárzik belőlük.
Lotz Károlyt mind a mai napig elsősorban a magyar falképfestészet megteremtőjeként és legismertebb képviselőjeként tartják számon. A XIX. század utolsó négy évtizedében rangos európai nagyvárossá fejlődő Budapest rengeteget köszönhet neki, hiszen alig van ez idő tájt emelt középület és magánpalota, amely ne büszkélkedhetne Lotz egy-egy freskójával. Megszámlálhatatlan mennyiségű falképén többnyire a görög-római vagy a magyar mitológia szereplői, vagy egy-egy művészeti ágat vagy foglalkozást szimbolizáló allegorikus alakok tűnnek fel.
Megformálásukban csodálatos könnyedség, báj és elegancia érvényesül, ezáltal lírai, sokszor meseszerű hangulatot keltve a nézőkben. Falképei, a bravúros mesterségbeli tudás révén, jelentősen hozzájárultak a közönség művészeti ismereteinek bővítéséhez, ugyanis a mondanivaló többségének megértése olykor komoly irodalmi és történelmi tájékozottságot kívánt, a stílusbeli sokféleség pedig - kora középkor, reneszánsz, barokk - szükségszerűen felkeltette a régi korok művészete iránti érdeklődést. Nemzeti tematikájú - részben a magyar mitológiát, részben a magyar történelmet feldolgozó - művei pedig szerepet játszottak a hazafias érzések ébrentartásában, mely különösen fontos volt a szabadságharc leverése miatt elkeseredett és félelemben tartott magyarság számára az 1860-as években.
Falképfestői munkássága mellett - melynek során több száz tanulmány készült a grafika műfajában - Lotz táblaképfestészete is igen jelentős. Olajfestményeit áttekintve láthatjuk, hogy a festészet szinte minden műfajában dolgozott. Korai életképein és tájképein a pusztai romantika világát idézte fel csikósokkal, betyárokkal és az ott élő emberek mindennapi életéből vett jelenetekkel, egyedülálló tehetséggel adva vissza a táj és az életképek hangulatát. Arcképei mindig elkerülték mind a túlzottan realista, mind a túlzottan idealizált, romantikus látásmódot, mivel modelljeit, híresen szép nőalakjait a saját valóságlátása szerint ábrázolta. Aktjai gyönyörködtetnek, s kihasználva a műfaj változatosságát, hol kacérság, hol távolságtartó hűvösség, hol érzéki szépség sugárzik belőlük.