Kokas Ignác
- ISBN:
ISBN 978 963 09 7703 6 - KIADÓ:
Kossuth Kiadó
Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül.
Kokas Ignác (1926-2009)
Különleges esemény színhelye volt 1996. március 3-án a Fejér megyei Vál község. Az utcán ünneplőbe öltözött helybéliek és vendégek nyüzsögtek, a járókelőket pálinkával, borral és pogácsával kínálták, az autók nem fértek el az útszélen, de az esemény csak külsőségeiben hasonlított búcsúra vagy esküvőre. Kokas Ignác festőművészt ünnepelte a szülőfaluja hetvenedik születésnapján. A templomtorony aljában alkalmi kiállítást rendeztek képeiből és a róla megjelent újságcikkekből, közéjük váli borokkal teli edényeket állítottak, aztán mire a polgármester az iskola kémiatermében a díszpolgári oklevelet meg a gyűrűt átadta a mesternek, valóságos lakodalmi hangulat alakult ki az ünneplő közönség körében. Mindenki ott volt, kézszorongatások, emlékek idézése, ismerősök évtized múltán való lapogatása és büszkélkedése az azóta született vagy már éppen felnőtt gyerekekkel. Ki az a festő, és milyen az a festészet, amelynek ilyen atyafiságos, protokollmentes és őszinte falusi tisztelgés jár korunkban? Kokas Ignác festőművész az élő magyar piktúra kiemelkedő mestere, a huszadik századi modern művészet egyik megújítója, igen bonyolultan egyéni képek alkotója. Akkor, ott, az ünnepi felajzottságban sem hitte senki, hogy Vál minden lakója ugyanolyan értője a festő életművének, mint a köszöntésére ugyancsak megjelent műgyűjtők és művészettörténészek. De a spontán lelkesedésnek önmagában az sem lehetett elegendő oka, hogy falubeliként tartják számon, hogy a hét nagy részében megtalálható a Vajda János utcai szülőházban, hogy az a ház lényegében ma is olyan, amilyen akkor volt, amikor édesapja asztalosként dolgozott benne, továbbá hogy az öregebbek még emlékeznek a szüleire, míg a fiatalabbaknak az apjukkal-anyjukkal, vagy éppen most már a nagyapjukkal együtt nőtt fel. Mindezeknek, mint látni fogjuk, nem lényegtelen szerepe van az életmű alakulásában. Van, aki a képek láttán mindezt érti, van, aki érzi, s van, aki – látva a festőt kint a határban dolgozni, szomszédolni vagy beszélgetni az utcán – csak sejti, hogy ennek az életműnek köze van őhozzá.
Kokas Ignác (1926-2009)
Különleges esemény színhelye volt 1996. március 3-án a Fejér megyei Vál község. Az utcán ünneplőbe öltözött helybéliek és vendégek nyüzsögtek, a járókelőket pálinkával, borral és pogácsával kínálták, az autók nem fértek el az útszélen, de az esemény csak külsőségeiben hasonlított búcsúra vagy esküvőre. Kokas Ignác festőművészt ünnepelte a szülőfaluja hetvenedik születésnapján. A templomtorony aljában alkalmi kiállítást rendeztek képeiből és a róla megjelent újságcikkekből, közéjük váli borokkal teli edényeket állítottak, aztán mire a polgármester az iskola kémiatermében a díszpolgári oklevelet meg a gyűrűt átadta a mesternek, valóságos lakodalmi hangulat alakult ki az ünneplő közönség körében. Mindenki ott volt, kézszorongatások, emlékek idézése, ismerősök évtized múltán való lapogatása és büszkélkedése az azóta született vagy már éppen felnőtt gyerekekkel. Ki az a festő, és milyen az a festészet, amelynek ilyen atyafiságos, protokollmentes és őszinte falusi tisztelgés jár korunkban? Kokas Ignác festőművész az élő magyar piktúra kiemelkedő mestere, a huszadik századi modern művészet egyik megújítója, igen bonyolultan egyéni képek alkotója. Akkor, ott, az ünnepi felajzottságban sem hitte senki, hogy Vál minden lakója ugyanolyan értője a festő életművének, mint a köszöntésére ugyancsak megjelent műgyűjtők és művészettörténészek. De a spontán lelkesedésnek önmagában az sem lehetett elegendő oka, hogy falubeliként tartják számon, hogy a hét nagy részében megtalálható a Vajda János utcai szülőházban, hogy az a ház lényegében ma is olyan, amilyen akkor volt, amikor édesapja asztalosként dolgozott benne, továbbá hogy az öregebbek még emlékeznek a szüleire, míg a fiatalabbaknak az apjukkal-anyjukkal, vagy éppen most már a nagyapjukkal együtt nőtt fel. Mindezeknek, mint látni fogjuk, nem lényegtelen szerepe van az életmű alakulásában. Van, aki a képek láttán mindezt érti, van, aki érzi, s van, aki – látva a festőt kint a határban dolgozni, szomszédolni vagy beszélgetni az utcán – csak sejti, hogy ennek az életműnek köze van őhozzá.