• E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2010
  • ISBN:
    978-963-09-6332-9
apple store link google play link

A fejedelem

Olvass bele!
  • E-KÖNYV MEGJELENÉS ÉVE:
    2010
  • ISBN:
    978-963-09-6332-9
apple store link google play link
"A fejedelem, kiváltképp az új fejedelem, nem tudja mindig azt tenni, amiért az embereket jónak szokták tartani; részben az állam megtartásának szándékától vezetve, gyakorta kénytelen a hit, könyörületesség, emberiesség és vallás ellen cselekedni. Aszerint kell tehát cselekednie, ahogy a szél fúj, ahogy a szerencse változásai parancsolják, s amint már mondottam, nemcsak a jót kell szem előtt tartania, hanem a rosszat is meg kell tennie, ha a szükség úgy kívánja" - írja Machiavelli 1513-ban írt művében, amelyben a történelem hatóerőit nem középkori teleologikus felfogásban látja, hanem az emberi természet megnyilvánulásaiban.
Tartalom

Tartalom

Niccolò Machiavelli Lorenzo de' Medicihez

1. Hányféle az egyeduralom,és hogyan lehet megszerezni

2. Az örökletes egyeduralkodásról

3. A vegyes egyeduralkodásról

4. Miért nem pártolt el Dareiosz birodalma, amelyet Sándor elfoglalt, örököseitől Sándor halála után

5. Hogyan kell kormányozni azokat a városokat vagy fejedelemségeket, amelyek maguk szabta törvények szerint éltek, mielőtt elfoglalták volna őket

6. Az új keletű egyeduralmakról, amelyeket fegyver és vitézség árán szereztek

7. A mások fegyverével és szerencséjével szerzett új uralomról

8. Azokról, akik gyalázat árán jutnak uralomra

9. A polgári egyeduralomról

10. Hogyan kell megítélni bármely állam katonai erejét

11. Az egyházuralom alatt lévő államokről

12. Hányféle hadsereg van; valamint a zsoldos katonákról

1. A segéd- és vegyes csapatokról; a saját katonaságról

14. A fejedelem tennivalói a rendezett hadsereg dolgában

15. Tettekről, amelyekért az embert, különösképp pedig a fejedelmet megdicsérik vagy kárhoztatják

16. A bőkezűségről és fösvénységről

17. A könyörületességről és kegyetlenségről; inkább szeressék-e a fejedelmet, mint féljék; vagy ellenkezőleg, inkább féljék, mint szeressék

18. Hogyan tartsa meg a fejedelem az adott szót

19. Hogyan kerülje el a megvetést és gyűlöletet

20. Hasznosak-e az erődítmények és hasonló dolgok, melyeket a fejedelmek manapság építenek

21. Miképp cselekedjék az uralkodó, hogy becsüljék

22. A tanácsadókról, akiket a fejedelem maga mellett tart

2. Hogyan kell elkerülni a hízelgőket

24. Miért veszítették el Itália uralkodói államaikat

25. Mit ér a szerencse az emberi dolgokban, s hogyan lehet vele szembeszállni

26. Buzdítás Itália elfoglalására, és a barbárok keze közül való kiszabadítására

További ajánlatunk

Az olaj regénye
borító: Az olaj regénye>
1 990 Ft
Egy reakciós „liberális” a 20. században
borító: Egy reakciós „liberális” a 20. században>
1 667 Ft
Három évtized magyar külpolitikája (1989–2018)
borító: Három évtized magyar külpolitikája (1989–2018)>
1 950 Ft
Törékeny Európa
borító: Törékeny Európa>
1 990 Ft
A demokráciák halála
borító: A demokráciák halála>
2 690 Ft
Erősödő Európa
borító: Erősödő Európa>
1 290 Ft
Média és demokrácia Magyarországon
borító: Média és demokrácia Magyarországon>
1 490 Ft
Baloldal = társadalmi haladás
borító: Baloldal = társadalmi haladás>
990 Ft

Hasznos holmik