Nicolas Barreau

Piciny csodák kávézója

„Igazán remélem, gyermekem, hogy egy nap majd találsz egy olyan embert, akivel a magasba szállsz…”

A 25 éves Nelly retteg a repüléstől, hisz a jelekben, és nem az a típus, aki egyszer csak kiveszi minden megtakarított pénzét a bankból, vásárol magának egy méregdrága piros táskát, majd egy hideg januári reggelen hanyatt-homlok otthagyja Párizst, és Velencébe utazik. De olykor történnek dolgok, melyek felborítják az ember életét. Például egy fájdalmas szerelmi csalódás vagy egy régi könyvben olvasott, talányos mondat. Néha el kell veszítenünk a talajt a lábunk alól ahhoz, hogy a hetedik mennyországba jussunk…

„Nelly a régi gránátgyűrűt nézte, melynek kövei szelíden ragyogtak rá a lámpák fényében. Mind ez idáig fogalma sem volt róla, mit visel az ujján. Most már az is világos volt, miért csillogott mindig olyan furcsán az idős hölgy szeme, valahányszor Olaszországról beszélt. Ez persze új megvilágításba helyezte a gyűrűt, a belegravírozott üzenettel.
És a kis kávézó, amelyet Nelly kezdettől fogva olyan furcsán meghittnek érzett, mágikus hellyé változott, ahol éppen egy kisebb csoda történt. A könyv lapjai között, amely még mindig az asztalon hevert, Nelly kizökkent az időből és megtalálta a nagyanyját.
Tehát a könyv az ajánlással, amelyet Párizsban talált, a nagyanyjáé volt. Ez viszont itt, az asztalon alighanem a boldogtalan fiatalemberé lehetett. De az istenért, hogy került a kávézó polcára?”