A Munkásőrség

Interjúkönyv

Olvass bele!

Németh Miklós és Pozsgay Imre egy kötetben! Mellettük pedig Mayer Péter, Markovics Ferenc, Arató István, Kajli Béla, Kerezsi István és még sokan mások. Ismert, közismert és kevésbé ismert nevek egy beszélgetőkönyvben, amely a munkásőrség történetét öleli fel. A szerzők megfogalmazásában: több szempontból sem hagyományos interjúkötetet készítettünk, vállalva ennek előnyeit és hátrányait egyaránt. Köszönhető volt ez annak is, hogy a könyv megírását megelőzte egy, a testület teljes történetét feldolgozó kétrészes, összesen közel egyórás dokumentumfilm elkészítése a Munkásőrség - Egy párthadsereg története címmel.

"A munkásőrök nehéz ládát cipelnek. Amikor letették, hogy megpihenjenek, épp arra jön János bácsi, a téesz juhásza és megkérdi: Mit cipelnek fiaim? Hadititok!, feleli az egyik munkásőr. És nagyon nehéz a láda? Már hogyne lenne nehéz, mikor tele van kézigránáttal?, válaszol az egyik munkásőr."

A korabeli viccben és többek emlékezetében is úgy él a Munkásőrség, mint egy kissé esetlen, sokszor idős embereknek a gyűjtőhelye vagy klubja. De a valóságban ez egyáltalán nem így volt. Az '56-os forradalom leverését követően létrehozott szervezet feladata sokáig kizárólag a rend(szer) védelmének a biztosítása volt. A kádári állam kiépülését követően kidolgozták háborús, határőrizeti és polgári védelmi feladataikat is. A kezdetben harminc-, majd hatvanezer fős párthadsereg létszámát tekintve a korabeli Magyar Néphadseregéhez képest is jelentős volt! A rendszerváltás során a hatalom részéről felmerült a testület átmentése is, de erre végül nem került sor. A Munkásőrség felszámolását 1989-ben a teljes ellenzék követelte, leszerelésük jelentős izgalommal töltötte el a magyar társadalmat.
De hogy látták mindezt a korabeli vezető politikusok, katonák, és nem utolsó sorban maguk a munkásőrök? Az interjúkötet erre próbál választ találni.

További ajánlatunk

„Szocializmust akarunk, de magyar úton” - Munkástanácsok 1956-1957-ben
borító: „Szocializmust akarunk, de magyar úton” - Munkástanácsok 1956-1957-ben>
2 799 Ft
Második Trianon?
borító: Második Trianon?>
1 953 Ft
Hadik András válogatott hadügyi írásai
borító: Hadik András válogatott hadügyi írásai>
1 699 Ft
A párttitkár halála
borító: A párttitkár halála>
2 999 Ft
A Magyar Nemzet története 1938-2018
borító: A Magyar Nemzet története 1938-2018>
2 999 Ft
Magyarok a Don-kanyarban
borító: Magyarok a Don-kanyarban>
3 900 Ft
A sztyeppei civilizáció és a magyarság
borító: A sztyeppei civilizáció és a magyarság>
1 300 Ft
Emlékirataim
borító: Emlékirataim>
3 890 Ft

Hasznos holmik