• ISBN:
    ISBN 9786155261770
  • FORDÍTOTTA:
    Bosnyák Viktória
  • KIADÓ:
    Tarandus Kiadó
  • OLDALSZÁM:
    394
  • MEGJELENÉS ÉVE:
    2014

Sisterland

Ikerország

Olvass bele!
  • ISBN:
    ISBN 9786155261770
  • FORDÍTOTTA:
    Bosnyák Viktória
  • KIADÓ:
    Tarandus Kiadó
  • OLDALSZÁM:
    394
  • MEGJELENÉS ÉVE:
    2014

Kate és Violet ikertestvérek, akiknek az élete szoros kapcsolatuk ellenére is nagyon különböző vágányon halad. Mindketten különleges képességgel születtek, amelyet gyerekkorukban azonos mértékben alkalmaztak is: erős megérzés ez, egyfajta természetfeletti tudás emberekkel, helyzetekkel, a jövő történéseivel kapcsolatban. Felnőve azonban nagyon másképpen viszonyulnak különös adottságukhoz: míg Kate minden igyekezetével azon van, hogy elnyomja, és normális, hétköznapi életet éljen, addig Vi a maga teljességében kibontakoztatja, és médiumként keresi kenyerét.

Azután egy őszi napon Vi számára nyilvánvalóvá válik egy közelgő földrengés lehetősége, testvére pedig megérzi a katasztrófa pontos dátumát. Olyan információ ez, amelyet nem tarthatnak meg maguknak, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy az emberek fölkészüljenek a túlélésre. Nagy médianyilvánosságot kap tehát a jóslat, és a feszültség szinte tapinthatóvá válik, ahogy a megjelölt dátumhoz közeledünk. Valóra válik-e a jóslat, és mindent elnyel a föld? Vagy tévedés az egész, és Vi megszégyenül az egész kisváros előtt? És bármelyik lehetőség következik is be, lehetséges-e a túlélés a testvérek és családjuk számára?

Curtis Sittenfeld számos nagyszerű könyv szerzője, amelyek közül a The New York Times az American Wife, a The Man of My Dreams és a Prep című regényt a 2005-ös év legjobb tíz kötete közé választotta. A Sisterland 2013-ban a The New York Times bestsellere lett. Sittenfeld írásai több neves újság és magazin lapjain is megjelennek (The New York Times, The Atlantic Monthly, Salon, Allure, Glamour). Könyveit eddig huszonöt nyelvre fordították le. Honlapja: www.curtissittenfeld.com.

„Minden regényírót előszeretettel neveznek a történetmesélés mesterének, de Curtis Sittenfeld valóban az is...” The Washington Post

„Curtis Sittenfeld az irodalmi élet Ed Nortona. Népszerű, ugyanakkor intellektuális, megközelíthető, ugyanakkor rejtélyes, de legfőképpen nézőpontváltó kaméleon azzal a hátborzongató képességgel, amellyel az iskolázatlan csavargó bőrébe éppúgy bele tud bújni, mint a legpuccosabb dámáéba... Sittenfeld képességei legjavát nyújtja ebben a regényben, amivel óriási feszültséget teremt az egyre növekvő bizonytalanságnak és gyanakvásnak köszönhetően. Pedig ő maga pontosan tudja, mit is hoz a jövő.” Sloane Crosley

„Sittenfeld egy sor fontos témát felvonultat a Sisterlandben: szülői lét, faji kérdések, párkapcsolati gondok és a média által minden második héten oly előszeretettel alkalmazott pánikkeltés. A könyv nem is igazán a látnoki képességekről szól: inkább az aggódásról, a bizalomról és arról, hogy miként birkózunk meg az utunkba kerülő nehéz helyzetekkel. Kate jelképes előkészületei a földrengésre – ásványvizet halmoz föl a pincében, és leszedi a falról a képeket, tükröket – szimbolizálják mindannyiunk szánalmas bástyáit, amelyek mögé látszatbiztonságunk érdekében bújunk. Említettem már, mennyire vicces? Merthogy nagyon vicces is.” The Portland Mercury

További ajánlatunk

Pánikra semmi ok
borító: Pánikra semmi ok>
2 999 Ft
Visszajövök érted
borító: Visszajövök érted>
2 799 Ft
Egy csésze tea Tokióban
borító: Egy csésze tea Tokióban>
2 599 Ft
Jézus halála
borító: Jézus halála>
3 199 Ft
Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
borító: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság>
1 790 Ft
A szobalány
borító: A szobalány>
2 490 Ft
Sosem lehet tudni
borító: Sosem lehet tudni>
1 590 Ft
Ciao, Bella
borító: Ciao, Bella>
2 570 Ft

Hasznos holmik