• ISBN:
    ISBN 9789632276113
  • KIADÓ:
    Helikon Kiadó
  • OLDALSZÁM:
    324 oldal
  • MEGJELENÉS ÉVE:
    2014

Bölcső a hegyek között

Olvass bele!
  • ISBN:
    ISBN 9789632276113
  • KIADÓ:
    Helikon Kiadó
  • OLDALSZÁM:
    324 oldal
  • MEGJELENÉS ÉVE:
    2014

A Bölcső a hegyek között címmel két könyvet tart kezében az olvasó. Az egyik, a Bölcső és Bagoly már megjelent 1953-ban, azóta több kiadást is megélt. A másik a szülőhely, az onnan való elvándorlás, az oda való visszatérés verses formája, a Bölcső a hegyek között című epikai mű azonban most jelenik meg először. Jószerivel erről még a Tamási életművét jól ismerő szakemberek sem tudtak. Az pedig, hogy az 1949-ben elkészült regény miért nem jelenhetett meg, végképp ismeretlen volt a kutatók és az olvasók előtt. Vermesné Basilides Aliz, Tamási Áron volt felesége őrízte meg a verses epikai változat egy példányát, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az író hagyatékában fellelhető volt ennek kézírásos formája (melynek betűhív másolata jelenik most meg). Itt olvasható több előszó-változat is a tervezett műhöz, a legterjedelmesebb arról szól, miért nem jelenítette meg Tamási Áron szülőfalujában mindazt, amit a korszak politikája megkívánt. Ez utóbbi két szöveg önmagában is kortörténeti dokumentum, mellékletként szintén szerepel a kötetben.

További ajánlatunk

Összegyűjtött prózai írások
borító: Összegyűjtött prózai írások>
4 899 Ft
A zenélő angyal és más történetek
borító: A zenélő angyal és más történetek>
1 799 Ft
A zsebóra és más novellák
borító: A zsebóra és más novellák>
590 Ft
Csutora
borító: Csutora>
2 290 Ft
Hallgatni akartam
borító: Hallgatni akartam>
1 990 Ft
Novellák, karcolatok
borító: Novellák, karcolatok>
1 500 Ft
Beszterce ostroma
borító: Beszterce ostroma>
690 Ft
Az arany ember
borító: Az arany ember>
990 Ft

Hasznos holmik