Nő, anya, szerető

Olvass bele!

A női szexualitás és a nők saját testéhez való viszonyában kulcselem a bizonytalanság. Sosem tudhatom igazán, hogy éppen mi történik bennem. A bizonytalanságból pedig egyfajta szorongás fakad: ha nem hiszek magamban, nem hiszek a testemben, akkor máshol kell keresnem a biztonságérzetet. De nincs is abban semmi meglepő, hogy nem tanulunk meg „önállóan” viszonyulni a testünkhöz, hiszen a mindennapi élet szintjén születésünk pillanatától kezdve különböző társadalmi intézmények gyakorolják a kontrollt a testünk felett.

Először el kell sajátítanunk, mi mindent kezdhetünk a testünkkel, ha megszűnnek az azt uraló autoritások. Azonban ez meglehetősen bonyolult. Hiszen nem tudjuk magunkat egy csapásra függetleníteni a társadalomtól és annak intézményeitől – az orvoslástól, a pszichológiától, a pedagógiától, a médiától – a világtól, amelyben élünk.

Nem beszélve arról, hogy a szex testi vonatkozásai mellett jogos igényként merül fel bennünk az intimitás, a szerelem vagy épp az elfogadás vágya. A menstruáció, az orgazmus, a várandósság, a szülés, a gyermekágy, a szoptatás vagy a menopauza látszólag biológiai történései éppúgy hatással vannak az önértékelésünkre, párkapcsolatunkra, mint a családi életünkre. Ráadásul a fejünkben mítoszok élnek arról, hogy mi a normális. Ahelyett, hogy a saját vágyainkat, örömünket, intimitásunkat élnék meg, vélt vagy valós elvárásoknak próbálunk megfelelni. Pedig a szexben nincs jó vagy rossz. Ez a könyv is ebben a szellemben íródott, nők ezerféle arcát szeretné megmutatni.

Mester Dóra Djamila

Nő, anya, szerető, amatőr fotós, közgazdász, hobbikertész, társadalomkutató és szexedukátor. Egy „szex-pozitív” misszió aktivistája. Középiskolákban, diákotthonokban kamaszokkal beszélget szexről, szerelemről; személyes konzultációkat tart, rádióműsort vezet, ír és beszélget, ahol csak lehet. Ahogy magáról állítja, „hangosan gondolkodik a szexről”, és minden lehetséges fórumon kísérletezik egy nyitott, előítélet-mentes és alapvetően pozitív szexbeszéd megteremtésével.

További ajánlatunk

Elmondani a világot
borító: Elmondani a világot>
2 550 Ft
Akiknek két anyja van
borító: Akiknek két anyja van>
2 599 Ft
Neveljük fel egymást!
borító: Neveljük fel egymást!>
1 990 Ft
Kiterítenek úgyis
borító: Kiterítenek úgyis>
1 990 Ft
Hamupipőke Facebook-profilja
borító: Hamupipőke Facebook-profilja>
2 290 Ft
Minden nap a te napod – A sikeres hétköznapok pszichológiája
borító: Minden nap a te napod – A sikeres hétköznapok pszichológiája>
2 590 Ft
Alma a fájától
borító: Alma a fájától>
3 890 Ft
Rövid magatartástudomány orvosoknak
borító: Rövid magatartástudomány orvosoknak>
1 590 Ft

Hasznos holmik