Vas Maya

Kapcsolatok szivárványa

Voltak olyan korok, amikor az azonos neműek szerelme elfogadott volt. Vajon hogy lehet, hogy most, a 21. században mégse tudunk mit kezdeni ezzel a dologgal? Miért van az, hogy sokan még ma is csak a különbségeket akarják látni, legyen szó akár vallásról, bőrszínről vagy szexuális orientációról?

Sokan óvtak attól, hogy megírjam ezt a könyvet. Azt mondták, nem olyan világban élünk, hogy ilyenekről beszélni lehessen. Én mégis azt hiszem, hogy az emberi érzéseknek, az emberi életek tanulságainak, az ember drámáinak, dilemmáinak és örömeinek mindig és mindenkor helye van, mert talán ezek a legfontosabbak az életben. Remélem, hogy ez a könyv sokaknak jelent majd segítséget, kapaszkodót és ad erőt, hogy mindenből, a legnehezebb élethelyzetekből is van kiút.

Fenntartásokkal vettem kezembe ezt a könyvet. Nem szeretem a klikkesedést, és vallom, hogy akkor lesz majd jó világ, ha nem kell olyan könyveknek születnie, mint ez a mostani. De sajnos még kell. Érződik a hangomban a sértettség? Talán én is sebzett vagyok? Nem tagadom. Nem egyszerű mindennap úgy kimenni az utcára, hogy legalább egyszer ne azt halljad: „Ott jön az a buzi a tévéből!” Én mégis mindenkinek azt tanácsolom, hogy inkább ugorjon össze a gyomra egy beszólástól, minthogy egész életében ökölbe szoruljon a fel nem vállalt élete miatt…

Amikor elkezdtem olvasni ezeket az interjúkat, beszippantott, sőt beindított a sok különböző hang. Egyre inkább úgy éreztem, hogy az egész rólam szól. Mondatok, gondolatok, apák, anyák, hülye helyzetek, szorongások, szépségek, a vágy titokzatos tárgyai, szex, szemétség, szerelem, szatíra… Heterók, biszexek, melegek és egyéb állatfajták egyaránt megtalálják a saját mondataikat ezekben a sztorikban korra, nemre való tekintet nélkül. Lenyűgöző, hogy megismételhetetlen életeink mennyire összeforrnak a többiek sorsával, mások történetével. Ez villanyozott fel igazán! Mert eszembe jutott az első „barinőm” az oviból, meg az „ikernővérem” a gimiből, akivel csókolóztam, és megrémültem, mert tudtam, hogy egészen másra gondolunk csók közben. És bevillant a tornaöltöző, ahol hideg verejtékben fürödtem kövér kisfiúként, miközben a nyolcadikos srácok előttünk öltöztek át, és disznó vicceket mesélve röhögtek. És persze előbújt az emlékeim közül a jelenet, amikor Spanyolországba költöztem, és apám a gyorsforgalmi úton a reptér felé megkérdezte, hogy akkor végül is meleg vagyok-e. És persze az anyámnak írt levél Madridból, mert neki mégis inkább tartoztam ezzel a vallomással. Aztán az első látogatásom a picike melegbárban, biológiakönyvemmel a kezemben – másnap az ötösért feleltem… Meg a nagy csalódásom a „legjobb barátomban”, akivel a gimiben először lefeküdtem. És persze eszembe jutott a „nagy szerelem”, ami ugyanúgy nem tudott normális lenni, ahogy az egész életem sem az.

Ugye, hogy ezek a helyzetek nagyjából mindenki életébe behelyettesíthetők? A melegek csak annyiból „mások”, amennyiben a többiek annak akarják tekinteni őket. Ez a könyv azért fontos, mert mindenki megtalálhatja benne azt, ami róla szól.

Lakatos Márk