Kivilágos kivirradtig - Forró mezők
- ISBN:
ISBN 9789630978989 - KIADÓ:
Kossuth Kiadó - OLDALSZÁM:
317 - MEGJELENÉS ÉVE:
2014
Móricz Zsigmond életművének hatása és értékelése napjaink irodalmi közvéleményében rendkívüli változásokon megy
át. A Móricz-naplók és más forrásmunkák kiadása, a legújabban kézbe vehető Móricz-monográfia, az „újraolvasó”
tanulmánykötetek, a megpezsdült irodalomtörténeti eszmecserék az olvasóközönséget is egy új Móricz-kép
megismerésére sarkallhatja. Sorozatunk alkalmas eddig indokolatlanul háttérbe szorult remekművek fölfedezésére
és a közismert – inkább csak emlegetett – munkák élményteli befogadására.
„A nótás, dínom-dánomos magyar tönkremenés példázata kíván lenni” – írta Móricz egy ajánlóban arról a regényéről, amelyet az Úri murival párban a legvadabb, leglázasabb dzsentri-ábrázolásként emlegettünk minduntalan. Pedig a Kivilágos kivirradtig (1924) egyfajta írói szintézis: a mindenkori pótcselekvések, az emberi és animális lét átjárásai, az értelmes emberi élet fenyegetettsége, s persze az elfojtott, eltorzuló érzékiség, a házasság intézményének válsága mind-mind időtlen témái Móricznak. Móricz radikális modernsége mutatkozik meg a regény lapjain, mint ahogy bátor kísérletezőnek bizonyul a Forró mezőkben is: az ún. elitművészet ötvözése ez a regény az ún. kommersz műfajokkal, azaz a társadalmi analízisé a krimivel.
A Forró mezők (1929) tulajdonképpen detektívregény, egy megtörtént és földerítetlenül maradt gyilkosság nyomán bravúros poénnal záruló fikció – az ismert Móricz-i, vidéki televényben. Itt már a Rózsa Sándor- kötetek felé tájékozódó íróval találkozunk, aki utat keres megfogyatkozó közönségéhez, nem akármilyen színvonalon.