A panziós és a maffia

Olvass bele!
A Fővárosi Ítélőtábla, mint arra talán sokan emlékeznek, megismételt eljárásban jogerősen felmentette a több emberen elkövetett emberölés kísérletének vádja alól Szántai Attila sashalmi panziótulajdonost. A döntés értelmében Szántai jogos védelmi helyzetben volt, amikor 2001. január 6-án Vajda József és Szűcs Attila, a fekete sereg néven elhíresült bűnszervezet katonái hetekig tartó zsarolást követően - melynek során védelmi pénz fizetésére akarták kényszeríteni -, megverték és kirabolták. Szántai éppen csak el tudott menekülni előlük. A történet rendkívül izgalmas, több szempontból is. Megismerjük belőle a magyar alvilág működését, azt a bűnszervezetet, amely szinte behálózza az éjszakai életet. A krimi-izgalmasságú könyv a magyar rendőrség és az igazságszolgáltatás tevékenysége elé is tükröt tart. Szántai Attila hét éven át ült börtönben - azok között, akik az életét fenyegették - pedig a bűne csak annyi volt, hogy meg akarta védeni magát.

További ajánlatunk

Bevarrva - Egy börtönorvos feljegyzései életről és halálról
borító: Bevarrva - Egy börtönorvos feljegyzései életről és halálról>
3 499 Ft
Ha szeretsz… Sorok között Lutter Imrével
borító: Ha szeretsz… Sorok között Lutter Imrével>
4 199 Ft
Ég a házunk
borító: Ég a házunk>
2 490 Ft
Híres emberek, híres interjúk 2.
borító: Híres emberek, híres interjúk 2.>
2 390 Ft
Aminek álmodom
borító: Aminek álmodom>
3 490 Ft
Napló 1935-1946
borító: Napló 1935-1946>
6 490 Ft
Szálasi Ferenc naplói (1942-1946)
borító: Szálasi Ferenc naplói (1942-1946)>
3 490 Ft
UJFALUSSY JÓZSEF - Nem egyfajta hagyományra kell esküdnünk
borító: UJFALUSSY JÓZSEF - Nem egyfajta hagyományra kell esküdnünk>
89 Ft

Hasznos holmik