Karinthy Frigyes

Szerkesztő úr, kérem!

"MŰTŐ

Egy délelőtt a sebészeti klinikán

Múlt heti cikkemben a mészárszék szerepelt - finomabb ízlésű olvasóim közül néhányan nehezteltek, hogy ilyen témákban lelem mulatságom s méghozzá jókora kedvteléssel. Durvasággal vádoltak, hogy a feldarabolt állati tetemnek látványa nem fordította el tekintetem - egy pacifistától és humanistától elvárna az ember némi vegetáriánus szelídséget.

Bár fenntartom és ismétlem, hogy a barackba harapás és a rostélyosba harapás közt - páni értelemben - nem látok lényeges különbséget: mégis, a humanizmus emlegetése egy kicsit szíven talál.

Lássuk hát az embert, ha húsról és vérről van szó.

Véletlenül éppen aznap a sebészeten akad dolgom. Kis hiba, az ujjamon. Lehetne konzervatíven is kezelni (a bölcs természetnek valamivel lassúbb s nem mindig megbízható gyógyszereit véve segítségül), a műtét gyorsabb és biztosabb.

Az alsó emeletre vezetnek - tágas, napfényes terem, az úgynevezett kissebészet. A fehér köpenyes, fiatal orvosok hangtalanul dolgoznak - műszer csörren, nyílnak a sterilgéz-tartályok, pedálra - jóféle aszeptikus szerek fojtó illata csap orron, ahogy belépsz, előkészítve a megfelelő áhítatot és respektust, ha nagyon hetyke volnál. Spanyolfalak mögül nyöszörgés, ijedt gyerekhang - aztán az obligát "ne féljen, na, nem látja, hogy nem fáj?"

Hát csakugyan nem fáj. Ez a kilencedik világcsoda, hiába, az érzéstelenítés. A komoly, kedves, fiatal orvos (magam, humorista létemre az ilyet szeretem - másokat jobban megnyugtat a viccelődő, nagyhangú sebész) figyelmesen nézi, forgatja a beteg ujjat. Aztán szép csendes mozdulatokkal dolgozni kezd. Megtölt egy hegyes végű pravazt - a hegyét gyors, biztos mozdulattal bedöfi, alul, az egész ujj érzékenységét koncentráló idegbe. Egy szisszenés - a következő pillanatban érzésem számára eltűnt az ujjam, nincs, megszűnt, elhagyott, nem az enyém többé - látom a szememmel, hogy van, de semmi közöm hozzá, csinálhat vele, amit akar. És álmélkodva, egyre növekvő kíváncsisággal nézem, ahogy a finom kis kés beleszalad, buggyan a vér - aztán a beretvaélű kanál egész darabkát emel ki az ujj begyéből. Olló kerül elő, boszorkányos gyorsasággal, húscafatokat metél le. Varrótű, csipesz babrál a sebbel - s mindez, mintha a levegőben történne, azon a helyen, ahol az ujjamat látom, mint valami érdekes, idegen tárgyat - igen, mint mikor gyerekkoromban a szakácsné munkáját figyeltem, ahogy könnyedén és elegánsan metélte fel a csirke finom mívű izmait, vigyázva a csontok épségére.

A vért lemossák, egy kis kenőcs, kötés - kész. Két nap múlva tessék jönni kötözésre."

(részlet)